2012-ben 4 fő önkéntes kint volt Petrozsényban a Pollicino-házban Tóth Attila lelkész vezetésével. Kálmándy Dalma (jobbról a második) írt egy pár sor visszaemlékezést, melyet most megosztok veletek.
Önkéntes
munka Petrozsényban
Hétfőn
már korán reggel elindultunk Várpalotáról, hogy minél hamarabb
Petrozsényba érjünk. Az út hosszú és fáradalmas volt, de amint
megláttam a csodaszép hegyeket a határon túl, úgy gondoltam,
hogy megérte ezért a látványért olyan sokat utazni.
Petrozsényba késő délután érkeztünk meg. A Polichino házban, ahol már vártak ránk megismerkedtünk a fiatal olasz önkéntesekkel és az alapító tagokkal. Hamar elfoglaltuk a szobánkat és próbáltuk otthon érezni magunkat. A délután folyamán megnéztük a várost és este 11 óráig szabadfoglalkozás volt. Kihasználtuk a szabad perceket és felfedeztük Petrozsény legjobb és legszebb helyeit.
Másnap reggel 9 órakor volt reggeli, mint minden nap a Polichino házban. Reggeli után a szellemileg sérült gyerekekkel foglalkoztunk. A gyerekek rendkívülien ragaszkodóak és szeretetre éhesek voltak. Egy kis apróság boldoggá tudta őket tenni, amit nagyon jó volt látni. Nem igazán tudtunk velük kommunikálni, mert a saját anyanyelvükön kívül más nyelvet nem beszéltek, de a jókedvhez szavakra nem is volt szükség, a törődés bőven elég volt számukra.
Délelőtt Petrozsény polgármestere és 3 helyi TV meglátogatta a Polichino házat, hogy üdvözölhessenek minket.
Délután megismerkedtünk Noémivel, akinek az Anyukája sokszor segített nekünk a gyerekek gondozásával kapcsolatban. Noémivel bebarangoltuk a várost, közben sok érdekes dolgot mesélt nekünk a románokról és kultúrájukról. Meghívott minket fagyizni és azt mondta, hogy másnap be fogja mutatni nekünk a barátait.
Szerdán ismét a beteg gyerekekkel játszottunk és nagyon jó érzéssel töltött el, hogy mennyire boldogok voltak, amikor újra megláttak minket.
Délután Attila bácsival elmentünk egy magyar iskolába, ahol találkoztunk sok fiatallal. Úgy gondolom, hogy nagyon jó dolog az, hogy van arra lehetőségük, hogy magyar oktatásban vehetnek részt Romániában.
Az iskolalátogatást követően Noémivel és a barátaival beültünk egy étterembe. Igazán jól éreztük magunkat, tanultunk pár román szót és mi is tanítottunk nekik magyar szavakat. De sajnos hamar elment az idő, így vissza kellett mennünk a házba.
Csütörtök délelőtt a szegény és beteg gyerekek egy táncos műsorral készültek nekünk és nagyon ügyesek voltak. A rendezvény után mindannyian együtt játszottunk és így még jobban megismerkedhettünk velük.
Délután Noémivel és a barátaival elmentünk a helyi strandra, aminek a tulajdonosa egy magyar bácsi és szerencsére volt alkalmunk vele találkozni, hogy megköszönhessük neki az ingyen belépőjegyeket. A nagy melegben nagyon jó volt fürödni és remekül éreztük magunkat.
Este az olaszokkal együtt egy pizzériába vacsoráztunk.
Péntek reggel mindannyian felmentünk libegővel a Parang hegyre, ami különösen nagy élvezet volt számomra. Egy sport táborban szálltunk meg. Egy kisebb séta után megebédeltünk. Az ebéd egyszerűen mennyei volt, mert sok magyar dolgozott a konyhán és így érezhettük a hazai ízeket.
Este tábortűz mellett beszélgettünk és táncoltunk az olasz és román lányokkal, majd késő este lefeküdtünk.
Másnap reggel egy túrán vettem részt, ami szerencsére egyáltalán nem volt megerőltető, kényelmes tempóban haladtunk végig. A hegy tetejére érkezve elképesztően szép kilátás tárult a szemeim elé. Rengeteg lovat láttam a mezőkön és sok fényképet készítettem.
A túra után megebédeltünk és visszamentünk a Polichino házba.
Késő délután Noémi és a barátai értünk jöttek és együtt elmentünk egy étterembe. Mivel, hogy az volt az utolsó találkozásunk velük, különösen jól akartuk érezni magunkat, ami sikerült is. Sokat nevettünk és megígértük nekik, hogy még visszatérünk Petrozsényba, hogy újra találkozhassunk. Őszintén remélem, hogy ez így is lesz.
Vasárnap reggeli után elbúcsúztunk a Polichino háztól és személy szerint én fájó szívvel hagytam el Petrozsényt.
Ez az egy hét alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, sok ismeretségre tettem szert és nagyszerű érzés volt másoknak segíteni. Tehát minden téren szerencsésnek mondhatom magam, hogy részt vehettem ebben az önkéntes programban. (Kálmándy Dalma)
Petrozsényba késő délután érkeztünk meg. A Polichino házban, ahol már vártak ránk megismerkedtünk a fiatal olasz önkéntesekkel és az alapító tagokkal. Hamar elfoglaltuk a szobánkat és próbáltuk otthon érezni magunkat. A délután folyamán megnéztük a várost és este 11 óráig szabadfoglalkozás volt. Kihasználtuk a szabad perceket és felfedeztük Petrozsény legjobb és legszebb helyeit.
Másnap reggel 9 órakor volt reggeli, mint minden nap a Polichino házban. Reggeli után a szellemileg sérült gyerekekkel foglalkoztunk. A gyerekek rendkívülien ragaszkodóak és szeretetre éhesek voltak. Egy kis apróság boldoggá tudta őket tenni, amit nagyon jó volt látni. Nem igazán tudtunk velük kommunikálni, mert a saját anyanyelvükön kívül más nyelvet nem beszéltek, de a jókedvhez szavakra nem is volt szükség, a törődés bőven elég volt számukra.
Délelőtt Petrozsény polgármestere és 3 helyi TV meglátogatta a Polichino házat, hogy üdvözölhessenek minket.
Délután megismerkedtünk Noémivel, akinek az Anyukája sokszor segített nekünk a gyerekek gondozásával kapcsolatban. Noémivel bebarangoltuk a várost, közben sok érdekes dolgot mesélt nekünk a románokról és kultúrájukról. Meghívott minket fagyizni és azt mondta, hogy másnap be fogja mutatni nekünk a barátait.
Szerdán ismét a beteg gyerekekkel játszottunk és nagyon jó érzéssel töltött el, hogy mennyire boldogok voltak, amikor újra megláttak minket.
Délután Attila bácsival elmentünk egy magyar iskolába, ahol találkoztunk sok fiatallal. Úgy gondolom, hogy nagyon jó dolog az, hogy van arra lehetőségük, hogy magyar oktatásban vehetnek részt Romániában.
Az iskolalátogatást követően Noémivel és a barátaival beültünk egy étterembe. Igazán jól éreztük magunkat, tanultunk pár román szót és mi is tanítottunk nekik magyar szavakat. De sajnos hamar elment az idő, így vissza kellett mennünk a házba.
Csütörtök délelőtt a szegény és beteg gyerekek egy táncos műsorral készültek nekünk és nagyon ügyesek voltak. A rendezvény után mindannyian együtt játszottunk és így még jobban megismerkedhettünk velük.
Délután Noémivel és a barátaival elmentünk a helyi strandra, aminek a tulajdonosa egy magyar bácsi és szerencsére volt alkalmunk vele találkozni, hogy megköszönhessük neki az ingyen belépőjegyeket. A nagy melegben nagyon jó volt fürödni és remekül éreztük magunkat.
Este az olaszokkal együtt egy pizzériába vacsoráztunk.
Péntek reggel mindannyian felmentünk libegővel a Parang hegyre, ami különösen nagy élvezet volt számomra. Egy sport táborban szálltunk meg. Egy kisebb séta után megebédeltünk. Az ebéd egyszerűen mennyei volt, mert sok magyar dolgozott a konyhán és így érezhettük a hazai ízeket.
Este tábortűz mellett beszélgettünk és táncoltunk az olasz és román lányokkal, majd késő este lefeküdtünk.
Másnap reggel egy túrán vettem részt, ami szerencsére egyáltalán nem volt megerőltető, kényelmes tempóban haladtunk végig. A hegy tetejére érkezve elképesztően szép kilátás tárult a szemeim elé. Rengeteg lovat láttam a mezőkön és sok fényképet készítettem.
A túra után megebédeltünk és visszamentünk a Polichino házba.
Késő délután Noémi és a barátai értünk jöttek és együtt elmentünk egy étterembe. Mivel, hogy az volt az utolsó találkozásunk velük, különösen jól akartuk érezni magunkat, ami sikerült is. Sokat nevettünk és megígértük nekik, hogy még visszatérünk Petrozsényba, hogy újra találkozhassunk. Őszintén remélem, hogy ez így is lesz.
Vasárnap reggeli után elbúcsúztunk a Polichino háztól és személy szerint én fájó szívvel hagytam el Petrozsényt.
Ez az egy hét alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, sok ismeretségre tettem szert és nagyszerű érzés volt másoknak segíteni. Tehát minden téren szerencsésnek mondhatom magam, hogy részt vehettem ebben az önkéntes programban. (Kálmándy Dalma)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése